3. Magyar Szurkolói Küzdősport Gála
Hosszas egyeztetések és készülődés után, komoly aknamunkák ellenére ismét létrejöhetett egy - immár jelentősen kibővített - szurkolói küzdősport gála.
A magyar–román után két nappal került megrendezésre, egy módosított helyszínen (a 2 évvel ezelőtti helyen) az esemény. Az idei évben a korábbi résztvevő Kispest, Újpest, Videoton szurkolóin kívül becsatlakoztak a Ferencváros, Haladás, Pécs és a Zalaegerszeg szurkolói/versenyzői is. Mi idén 60 fővel és öt versenyzővel vettünk részt az eseményen, amelynek a kezdeti szakaszában elég erőteljes méricskélés volt a brigádok részéről, hisz ilyen közel egymáshoz ritkán kerülnek ezek a mobok, és ha igen, akkor sem ilyen nyugodt a hangulat. Aztán megkezdődött a versenyzők név szerinti bemutatása, és ringbe bevonulása. Közösen elénekeltük a Himnuszt, és indulhattak az összecsapások. Mi nyugodtan üldögéltünk, a helyünkön, hisz versenyzőink sem a K1, sem a K3-as összecsapásokban nem voltak érintettek. Jó színvonalú, és erőteljes hangulatú volt a rendezvény, mindenki szurkolt a sajátjainak. A zöldek kissé odaszúrtak néha a liláknak, amire talán nem lett volna szükség, hisz ez a rendezvény nem erről szól, valamint erőben egyértelmű volt a fölényük.
Mindenesetre eljutottunk az ökölvívó küzdelmekig, ahol a 9. párosításban fiatal, 17 éves versenyzőnk Kiliti Tamás (55kg) lépett szorítóba a szombathelyi 18 éves Szabó Ádám (60kg) ellen. A világ beszűkült, és a szorítóra figyelt, hisz versenyzőnk egyértelműen uralta a mérkőzést. Bár ellenfele cséphadaróként jött előre, a pontosabb ütéseket úgy éreztük fiatal harcosunk vitte be, ám az eredményhirdetésnél vereséget konstatálhattunk. Szomorkodni azonban nem volt időnk, hisz a pécsi 24 éves Károlyi Dániel (71kg) várt ismét egy fiatal tagunkra, a 18 éves Szevecsek Rolandra (70kg). Mi mindent megtettünk, hogy buzdítsuk versenyzőnket, ám ellenfele végig uralta a meccset, és megérdemelt győzelmet aratott. Ám sokáig nem kellett várnunk, hogy revansot vegyünk a pécsieken, hisz érkezett a 21 éves Kiliti Ferenc (80kg) és meggyőző, tudatos bunyóval verte a szintén 21 éves Boglári Gergőt (80kg). Ekkor a nap folyamán először törhetett ki belőlünk a győzelmi mámor, amelynek hangjai betöltötték ekkor a csarnokot. A következő versenyzőnk szintén egy számunkra pikáns párosításban léphetett szorítóba, hisz a kispesti színekben induló 36 éves Ferencz Zsolt (85kg) várt a 21 éves Paudics Tiborra(85kg). Komoly pofonok, és kemény küzdelemben egyértelmű fölénybe került versenyzőnk, és zúgott a a Hajrá Vidi! Ismét egy gőzelem. A nap utolsó párosításában a ferencvárosi 27 éves Zsíros Zsolt (85kg) csapott össze az összecsapás napján a 28. születésnapját ünneplő Rüstüvel (95kg). A pofonok itt is záporoztak rendesen, és mi már-már úgy láttuk, hogy barátunk behúzza az összecsapást, ám végül a belharcokat erőltető rivális kezét emelték a magasba. Az utolsó összecsapással az érdemi része véget ért a napnak, már csak a hazaút maradt hátra nekünk. Köszönetet kell mondanunk a szervezésért Endinek Kispestről, és Kisfatnek Újpestről, mert az ő befektetett energiájuk és áldozatuk nélkül nem jött volna össze ez a rendezvény, ahol nem volt szükség sem biztonságiakra, sem rendőrökre. Reméljük ez az esemény ismét ösztönzőleg hat a táborokra, és a versenyzők továbbra is keményen készülnek! Hajrá Magyarország! Hajrá Vidi! Álé RBD!
vissza
|