Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Debrecen-Videoton (2-1) - 7. forduló, beszámoló

Debrecen, idegenben. 12 éve győzelem nélkül... Nem imádjuk.

A bajnoki szünet után játszottuk idei 3. rangadónkat a Debrecennel, mint ahogy idén eddig az első kettőt, úgy ezt is idegenben. Sokaknál bukarest lemerítette a pénztárcát, s azért nem olyan nagy merítési lehetőségünk, hogy ezt ne érezzük meg. A vendégszektorban azért összegyűlt 170 Vidi szurkoló, hiszen a klub is indított buszt, s sokan vágtak neki kocsival, hogy a helyszínen tekintsék meg a rangadót! Az első 30 percben inkább csak szurkolgattunk, ahogy a pályán is inkább csak focizgattak a fiúk. Bár legalább akkor még a mi akartunk érvényesült, hiszen a Loki hazai pályán nem igazán tudott dominálni, helyzete is alig akadt. Az utolsó negyed órára szervezettebbé vált a szurkolás, a "pót-capo" is lendületet kapott, ez egységessé tette a szektort. Ebben az időben jól szóltak a dalok, s tőlünk volt hangos a Nagyerdő.
 
A hazaiaktól nem is lehetett volna, hiszen a szövetség "áldásos munkájának köszönhetően" a piros-fehér ultrák szüneteltetik tevékenységüket. S bár a kapu mögötti rész hellyel-közel megtelt, csak létszámban tudtak a hazaiak valami hasonlót produkálni, mint a korábbi meccseken. Hangulat terén összehasonlíthatatlan a kettő. Ami viszont nem változott az elmúlt évekhez képest: az oldal lelátós sutyerákok, akik nem hazudtolták meg önmagukat, s ismét rettentő szánalmasan háborogtak. Régebben már ecseteltük, hogy a Cívisvárosban elég egyszerű emberek gyűlnek össze azon a részen, nos ez nem változott semmit.
 
A második félidőt ott folytattuk, ahol az elsőt abbahagytuk, ráadásul még a vezetést is megszerezték a fiúk, elég mámoros perceket éltünk át. Akkor talán nem sok mindenkinek jutott eszébe, hogy az utolsó meccseink mindegyikén vezettünk Debrecenben, s végül mindig vesztesen távoztunk a stadionból. Nem jutott eszünkbe, hiszen addig semmi jel nem utalt arra, hogy ezen a mérkőzésen különösebb gond lehet. Lett. Kellett ehhez egy debreceni (Sidibe be) és egy fehérvári (Scholes le) csere, valamint Vak 2 sem szégyellte megfújni a hazai pályát rendesen a mérkőzés vége felé. Ukrajnában az EB-n már tanúbizonyságot tett "rátermettségéről", a múltban többször pedig Vidi utálatáról is. Közösen jól lehozták a meccset, s közben nem lehet csodálkozni azon, hogy néhány játékosunk nem viselte túl jól a történéseket. A végén a hazai játékosok a szurkolókat, a vendégjátékosok a sporikat tapsolták meg... Persze utána kisétáltak felénk is, megköszönni a biztatást. Amiről a mérkőzés utolsó időszakában már sok jót nem lehet elmondani sajnos.
 
Szerencsére a következő Debrecen-Vidi már nem ebben a tákolmányban lesz. Elkészül az új stadionjuk, s kezdhetnek új sorozatot is, mert ennek a mostaninak ideje lenne véget vetni.
 
HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa