Pápa-Videoton (1-2) - 9. forduló, beszámoló
Pár percig parádé Pápán, pillanatnyilag 22 ponttal pihenünk a pole pozícióban.
Derűs napsütötte szeptember végi szombat délutánon pápai vendégszereplésünket 220 Vidi szurkoló gondolta úgy, hogy a helyszínen tekinti meg. Ha onnan közelítjük meg, hogy a bajnokságban az élen állunk, akkor ez lehetett volna akár sokkal több is, ha viszont más irányból nézzük, akkor ebben a bajnokságban csak Győrben voltunk ennél többen eddig idegenben. Kezdéskor még ennyien se voltunk a szektorban, főleg csoportunk tagjai közül sokan voltak, akik késéssel érkeztek meg. S így még a parkolóban vagy jegyvásárlás közben hallhatták, ahogy - ebben a bajnokságban sokadszor - ismét felcseng a Niko-Niko kiálltás. Szóval akadtak olyanok, akik mind a 2 Niko gólról lemaradtak. Ehhez nem kellett igazán sokat késni, hiszen már 63 másodperccel a mérkőzés kezdete után beköszönt a gólkirály várományos, majd nem sokkal később újból fejjel mattolta az "örökifjú" Szücs kapust. Akinek - ellentétben a tavalyi elcsalt meccsel - most nem volt oka rázni az egyre nagyobb seggét...
Szombat délutáni matinéból nem lett fieszta végül, még 2-0-ás állásnál reméltük néhányan, hogy beindul a Vidi henger, s egy gólzápoporos győzelemmel hangolódunk a hazai hármas sorozatra. Az utóbbi hetek picit kevésbé élvezhető előadásai után sokat dobott volna a hangulaton egy több gólos idegenbeli sima győzelem. Talán még több ember kedvét meghozta volna, hogy hazai pályán kilátogasson a bajnokesélyest megnézni. Ebből aztán nem lett semmi, hiszen mire érdemi szurkolás kezdődött, már a végeredmény is kialakult. A 10. percben a hazaiak egy lesgóllal szépítettek. Szerencsére itt most megállt a bírói segítségnyújtás számukra, bár az egy évvel ezelőtti tirpák bíró ténykedését alulmúlni nagyobb kihívás, mint Győrben egy szektort megtölteni ultrákkal... Azért valamit csak jelez, hogy Takács sporttárs azóta se vezetett NB1-es bajnokit...
Innentől kezdve mi szurkolgattunk, a pályán focizgattak. A célfutball eredményre vezetett, behúztuk ezt a meccset is. S bár előnyünk nő a tabellán, messze még a vége, de könnyen lehet, hogy a mérleg nyelve az ilyen idegenbeli meccseken elért eredmény lesz. Eközben Fejér megyében volt egy másik találkozó is, mondhatni hajsza a győzelemért, mely a rutinosabb fővárosiak diadalával ért véget. Bízva a srácokban, egy filmcím juthat eszünkbe: "Lesz ez még így se"
Jöhet a fehérvári hármas kötelező: két nagy múltú - ám napjainkban inkább vegetáló - pesti ellenfél közé beékelődött a Felcsút elleni mérkőzés is, melyből bizonyos szempontból jól nem lehet kijönni a megrögzött összeesküvés elmélet gyártók minden eredményre tudnak majd "kellően alapos" okot... Bár nekünk a legkevésbé velük kell foglalkozni, jöjjön győzelemre újabb győzelem, a Tvrutko/Szebeni-féle túlértékelt, magukat celebnek gondoló, egyébkénként nagy senkik pedig puffogjanak csak tovább dühükben :-)
HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|