Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Videoton-Pápa (2-2) - 24. forduló, beszámoló

Üres szektor, kevés néző, apátia.

Hét közben Gomes edző és pár vezető tagunk találkozott egy beszélgetésre.

Itt mindkét fél kifejtette az álláspontját a kialakult helyzettel kapcsolatban, ám a csoport továbbra sem tud azonosulni a jelenlegi fejleményekkel a csapat és a szakmai stáb felé.

Ezért az a döntés született, hogy a hétvégi meccsen sem szurkolunk, sőt sokan már ki sem jöttek. És nem csak az RBD tett így.

Mindenesetre megerősített biztonsági szolgálat volt jelen a beléptetésnél, mintha egy komoly ellenfél lett volna a vendég Sóstón. Feltehetően valamiféle lázadásra számítottak a klub vezetői, és a megfelelő kommunikáció helyett az erő megmutatásában látják a megoldást... ez is egyfajta szurkolópolitika.

A mérkőzésen kétszer is a vendégek szereztek vezetést, a "csapat" pedig futott az eredmény után. A nézőtéren hol a fütty, hol a csalódott morajlás hangjait lehetett hallani, miközben üres szektorunkban csak kisgyerekek szaladgáltak; ők legalább jól érezték magukat.

Ismét nem nyert a csapat, és ezzel a döntetlennel már a dobogóról is lepottyantunk, miközben az FTC, DVTK páros is beért minket pontszámban. Igazán frankó tavaszi teljesítmény (tavaszi eredmények alapján kieső helyen állunk!), bár mi már decemberben a váltás mellett foglaltunk állást. Elkerülhető lett volna, hogy a klubunk ilyen pofonokba szaladjon bele.

A mérkőzés után Gomes edző érdekes sajtótájékoztatót tartott, amin előtört belőle mindaz a feszültség és sérelem, amely az elmúlt hónapokban érte.

A játékvezetéssel kapcsolatos megjegyzései még ülnének is, de sajnos annyira leépítette a renoméját, hogy már senki nem veszi komolyan. Pedig abban egyértelműen igaza van, hogy a játékvezetők jelentős része nem tiszteli a Videoton FC-t.

Mi szurkolók tudjuk a legjobban, hogy rengeteg igazságtalan ítélet, meg nem adott büntető, az ellenfeleknek megadott büntető, stb. sújtott minket az elmúlt években. Pedig mi vagyunk egyesek szerint a "hatalom csapata"... pedig nem úgy néz ki.

Persze a Sport TV stábja kéjes örömmel figyeli a vergődésünket, mosolyognak kajánul, miközben a bírófejedelem megmagyarázza a megmagyarázhatatlant is: "kéz keresi a labdát, Sanyi keresi a p....., szavakat.

Hazafelé menet néhány Pestre tartó tagunk mellett az autópályán egy céges Videotonos autó száguldott el, s mivel benne Gomesnek látszó sofőr ült, így egy kis száguldás kezdődött. Mint a régi időkben: anno a tirpákokat is Budaörsnél sikerült beérni és azonosítani, arra a megállapításra jutottunk, hogy autót jobban irányít, mint csapatot. A javaslatok (hogy hova menjen) és a heves gesztikulálások nem maradtak válasz nélkül. Azt eddig is tudtuk, hogy magyarázkodásból jelest érdemel, mint kiderült, mutogatásból is... Végül a gyerekére és az asszonyra való tekintettel Budapesten már nyugodtan közlekedhettek tovább.

Folytatás hétvégén az Újpest ellen; mazochisták figyelem! Kötelező!

Hajrá Vidi! Álé RBD!



vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa