Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

Mezőkövesd-Videoton (1-1) - 29. forduló, beszámoló

Már a dobogó is távolinak tűnik...

Utolsó előtti fordulóban Mezőkövesden mindkét csapat számára különösen fontos 90 perc várt a pályára lépőkre a forduló záró mérkőzésén. Mivel a bronzcsatában fő riválisunk megszerezte sokadik szerencsés és nem igazán megérdemelt győzelmét, így nem volt más választás számunkra sem: győzelem és 3 pont esetén továbbra is a mi irányítjuk ezt a csatát. Ez a kimenetel viszont a borsodi kis csapat kiesését jelentette volna, szóval izgalmas találkozóra volt kilátás.

Az első pozitív benyomás a mérkőzés előtt jött, a biztonsági szolgálat meglepően emberi módon bánt a vendégszektorban lévő szurkolókkal (lehettünk kb. 130-an), még az is megoldható volt, hogy a drapériákat a pályára besétálva tegyük ki helyükre.Nem voltunk sokan, ugyanakkor aki ott volt, átérezte a mérkőzés fontosságát, s rég látott vehemenciával vetette bele magát a szurkolásba. Mondhatni kicsit olyan volt, mint régebben, amikor még magától értetődően ment minden, nem kellett külön noszogatni a szurkolókat. Tették a dolgukat becsülettel azok is, akik nem az RBD kötelékébe tartoznak. A stadion akusztikája is megfelelő volt, a vendégszektor felett lévő fedett rész is hangulatosabbá tette a szurkolást. Jó lenne, ha az új stadionunkban is hasonló távolságra lenne a szektorunk a pályától, mint itt.

A fiúk sem kezdtek rosszul, jöttek a helyzetek, csak a gól hiányzott. S hiányzott még jó ideig, mert a második félidő elején a bent maradásért küzdő Kövesd szerzett vezetést – derült égből villámcsapás, meg a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat; közhelyek, de mint általában azért tartalmaznak igazságot. A nem várt fordulat után még görcsösebb lett a játék, ahogy haladtunk előre időben, egyre reménytelenebbé vált a helyzet. S ez a lelátón is tapasztalható volt, folyamatosan romlott a szurkolás minősége, mígnem a teljes csend és beletörődés uralkodott a szektorban a mérkőzés végére. Az egyenlítés szerencsés körülmények között még sikerült ugyan – ezt néhányan kitörő örömmel, néhányan rezignált arccal fogadták. Egy perccel később viszont Zé Lajos elképesztő módon rontott ziccerben, majd Niko lőtt fölé, s ekkor már nem volt ember a szektorban, aki mindezt kisebb dühroham nélkül átélte volna. A labdarúgás szépsége ebben is rejlik: nüanszokon múlik, hogy eufórikus siker vagy hatalmas kudarc a végeredmény… Nekünk most utóbbi jutott, s így már előfordulhat könnyedén az is, amit korábban csak a legpesszimistábbak gondoltak: még a dobogóról is lemaradunk. Ezáltal az EL-ről is…

De tudjuk, hogy a remény hal meg utoljára (s csak utána az RBD), szóval az utolsó fordulóban beképzelt Szivics csapata ellen győzelemmel kell zárni a bajnokságot. Aztán, hogy ez mire lesz elég nem tudni, egyszer lehet(ne) nekünk is szerencsénk…

HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!

vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa