Videoton-MTK (5-0) 5. forduló, beszámoló
Látványos erődemonstrációval, új klubcsúcsot felállítva tarolta le csapatunk a budapesti kék-fehéreket.
A kánikulai meccsek után egy esős, hűvös nyári napon fogadta csapatunk az MTK gárdáját. Talán az időjárásnak, talán a hosszú hétvégének - vagy még mindig Gomes edzőnek köszönhetően – a vártnál kevesebb szurkoló volt kíváncsi a négyből négy mérkőzést megnyerő csapatunkra. Pedig ez a mérkőzés volt a forduló úgynevezett rangadója és alig háromezren voltak Sóstón. Aki kicsit is később ért be a névre szóló jegyek miatt, az nem csak Nikó és Sándor (előbbit századik bajnoki gólja, utóbbit 250. NB1 –es mérkőzése alkalmából) köszöntéséről maradt le, hanem Kokó góljáról, valamint Gyurcsó kapufájáról, amelynek kipattanóját Sándor Gyuri a kapusba bombázta. Nagyszerűen kezdett tehát a csapatunk, látványos visszatámadásokkal, rengeteg mozgással és kombinatív passzal tették élvezetessé minden szurkoló számára a mérkőzést. Gyurcsó okos góljával, valamint Kokó nagyszerű külsős lövésével, szűk fél óra alatt eldöntöttük a meccset. Belelkesült a teljes stadion, zúgott a „Hajrá, Vidi!”, és a félidőben vastaps kísérte az öltözőbe a fiúkat. A második játékrészben Juhász - Nikolics koprodukcióban már 4 gólnál jártunk, a tábor pedig a dobok hathatós támogatásával, az Ultras Band slágereit nyomatta. Lengtek a zászlók, és az esőben is félmeztelenül tombolt a brigád. A tribün és az oldallelátó is aktívan tapsolt, és remélhetően legközelebb már a Videoton, Fehérvár című nótát mind többen, és többen fogják énekelni velünk! Mert így lenne teljes az érzés. A végén Feczesin is meglőtte az első bajnoki gólját a Vidi mezében, nem is akármilyen sarokkal kapuba húzós gólt szerzett. Amit a kerítésre lezúduló ultrák köszöntöttek. A lefújás után zúgott a vastaps, és egy régi hagyományt újra felélesztve a játékosok kijöttek a szurkolókhoz, és becsületesen lepacsiztak mindenkivel. Kedden nyilvános edzés, szombaton pedig a Felcsút. Cél pedig a 6/6 –os mérleg. Hajrá Vidi! Álé RBD!
vissza
|