2005.04.06.Kispest- FC Fehérvár 1-1 (11-esekkel 3-1) Kupa
2005.04.06.
A kupára igyekeztünk fokozottan odafigyelni, mivel itt a legkönnyebb alkotni valami maradandót és az ellenfél sem volt akárki
Az RBC részérõl egy koreó ötlete merült fel még hetekkel ezelõtt, amit õk nyélbe is ütöttek(ezúton gratula nekik, hiszen ez volt az elsõ ilyen akciójuk).
Munkanap révén ismét nem volt busz(ez sajna csak hétvégén megoldott nekünk),így hát maradt a vonat. Vonattal kb 40-50-en vágtak neki az útnak, szokásos módon, szokásos hangulatban. Autóval is érkeztek legalább ennyien, közülük páran már korábban a helyszínen
voltak, õk a koreót vitték és annak a kirakásával foglalatoskodtak egészen a meccs kezdéséig!
Pont addig mire a vonatosok megérkeztek, akiket a rendõrök egyébként nagyon okosan más útvonalon hoztak, igy még csak nem is láttak egyetlen rossonerit sem.
Összesen kb80-an lehetünk, ebbõl úgy 40 szurkolgatott, nem túl folyamatosan és nem is túl meggyõzõen! Persze a gól után ez megváltozott, de még így is többet nyújtottak mint a kb150 fõs hazai tábor.
A 2.half elején a koreó került bemutatásra,ami a következõkbõl állt: 12X8-as nagyzászló fehér alapon, két szélén piros és kék csíkkal, középen egy fél VIDI címer és egy fél ördögfej(csoportunk logója). Alatta a kiírás: "Örök kötelék".
A bemutatás jól sikerült, de sajnos a 2.félidõ nem rólunk szólt! Csapatunk visszaesett és emberhátrányba került. Mi sem voltunk topon. A hazaiak ekkor már jobban magukra
találtak, szurkoltak, pogóztak, zászlóikat lengették folyamatosan.
A hosszabbítás nagy izgalmakat tartogatott, bármelyik csapat tovább mehetett volna, igazi kupa meccset láthattunk, ami mind a két felet lekötötte! Szidalmak is csak néha-néha csúsztak be, mind a két oldalon!
A végén sajnos a büntetõkkel kiestünk, hiába kapaszkodtunk össze a táboron belül, ez sem segített. Azért megköszöntük a csapatnak a küzdeni tudást, majd a rendõrök felterelték a vonatosokat egy különvillamosra és irány a Déli! Az elvonulásnál még némi dobálózás történt és 1-2 szóváltás, fõleg kispesti részrõl, de semmi extra. Majd a hazaiak még összecsaptak a rendõrökkel akik túlzottan agresszívek voltak velük, de nekünk nyugodt utunk volt hazáig!
Csak hát sajnos megint kiestünk! Megint nem kell Európában gondolkoznunk!
Majd talán jövõre!
Addig is mindenki Pécsre!
Hajrá Vidi!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|