Pécsi Extra az RBD-rõl

Szégyen

Az arénában és a lelátón is a vendégek oktattak. Történt ugyanis nemrégiben, hogy a Fehérvár FC (leánykori, talán többek által ismert nevén Videoton) látogatott Pécsre NB 1-es labdarúgó mérkõzésre. Azt, hogy az éppen soros ellenfelek általában megtáltosodnak Újmecsekalján, miközben az idegenben sorozatosan megbotló pécsi lábakra a hazai bizonyítási vágy újabb béklyókat rak, ebben a szezonban már megszokhattuk. Így aztán nem volt meglepõ az sem, hogy az elképzelés nélküli pécsi támadásokat csírájában fojtották el a vendégek, miközben több ziccerükbõl kettõt értékesítettek, így magabiztos gyõzelemmel távozhattak Pécsrõl. A vereség és a fentebb említett pszichikai állapot okainak elemzése sport-, illetve orvosi szakmai lapba való, ettõl tehát most – már csak hozzá nem értésem miatt is – megkímélem az olvasót.

Ennél sokkal mélyrehatóbb elemzést érdemelne ugyanakkor a két szurkolótábor viselkedése közötti – még a pályán tapasztaltnál is nagyságrendekkel nagyobb – különbség. Az analízist ebben az esetben sem vállalom, de néhány tényre azért fel szeretném hívni a figyelmet. A fehérvári csapatot népes drukkerhad kísérte el, akik síppal-dobbal-nádihegedû-vel felszerelkezve a meccs elsõ percétõl az utolsóig szinte megállás nélkül, folyamatosan buzdították csapatukat. Nem az ellenfelet, pláne annak nõnemû felmenõit ócsárolták, és nem foglalkoztak az amúgy valóban remek napot kifogó játékvezetõvel sem. Egyszerûen azzal voltak elfoglalva, hogy a maguk módján a lehetõ legjobban segítsék azt a csapatot, amely miatt feláldozták komplett szombati napjukat. Talán az eredmény alakulása is közrejátszott benne, de már-már otthoni hangulatot teremtettek – a fehérváriaknak, a pécsi stadionban! Pedig nem volt könnyû dolguk. A létszámában talán valamivel kisebb (hazai környezetben azért ez is elgondolkodtató!) pécsi kemény mag ugyanis éppen ellenkezõ magatartást tanúsított. A „B”-közép ugyanis gyakorlatilag az elsõ perctõl kezdve kizárólag a vendégek szurkolóival foglalkozott, egészen kreatív nyelvi megnyilvánulásokkal fûszerezve mondandóját. A mérkõzéshez pusztán kettõ (!) darab rigmust sikerült hozzátenniük: az elsõ, a csapat produkcióját alaposan lehúzó szófordulatot a jobb érzésû tinilányokra tekintettel inkább nem idézem, a másik bekiabálás pedig a setét jövõt vázolta fel – „NB II, Nyugati csoport” – formában. A félrészeg csürhe bizonyára úgy látta jónak, hogy a katasztrofálisan futballozó pécsieket legjobban azzal sikerülhet felrázni, ha ellenfelüket szapulja, vagy megfenyegeti azok szurkolóit. Félreértés ne essék, tudom, hogy a biztatástól nem tanulnak meg jobban játszani és többet futni a játékosok, de már csak a mérkõzés hangulata miatt sem mindegy, hogy mi, és hogyan hangzik el a stadionban. A hab a tortán persze az volt, amikor a második bekapott gól után a randalírozó tábor betört a pályára. Hogy a játékosokon, vagy az ellenfélen, esetleg azok szurkolóin szerettek-e volna elégtételt venni, örök rejtély marad, miután a rendezõk és a rendõrök visszaterelték õket a ketrecükbe. A hangosbemondó alig 8 percet késõ bejelentését (a pécsi „B”-közép tagjai a mérkõzés lefújása után maradjanak a helyükön, amíg a vendégszurkolók elhagyják a pályát…) persze már egyikük sem hallotta – a kétgólos hátrányban teljesen szétesõ csapat nemcsak önbizalma maradékát, de szurkolóit is elvesztette. Utóbbiak ugyanis a mérkõzés helyett inkább már azt lesték, hogy a szigorú biztonságiak sorában hol a gyenge láncszem, ahol áttörve kicsit megpuhíthatják végre a fehérvári tábort… Szerencsére a nagyobb incidens elmaradt: a rendezõk nem engedték még jobban elszabadulni az indulatokat, így a fehérvári drukkerek nyugodtan szállhattak fel buszukra. Vajon milyen benyomásokkal távoztak Európa reménybeli kulturális fõvárosából?! Marton Ferenc

Legújabb galéria: