DVTK - FC Fehérvár (2-1)Ligakupa-dönt? 2.mérk?zés 2007.11.28.
2007.11.29.
A döntõ elsõ meccsén bekövetkezett események tudatában nem tudhattuk mi vár ránk Diósgyõrben. Tipikus vihar elõtti csend uralkodott.
Azt azért sejteni lehetett, hogy nem lesz eseménytelen a túra. Az RBD egy 9 fõs mikrobusszal és egy autóval kísérte el a csapatot. A mikrónak már Pesten akadtak gondjai,hiszen egy fritz kamionos levitte a visszapillantó tükrüket és csak a leállósávban megelõzve,majd bevágva elé sikerült megállitani a waltert,mivel neki hirtelen elég sietõs lett...Majd persze nem maradhatott ki a szokásos Egri kitérõ sem!Késöbb egy miskolci krimóban vártuk be egymást, és együtt érkeztünk a stadionhoz. A meccsrõl röviden: alig érte el a színvonal a 2-es osztályzatot. A 3 gólos elõny tudatában mi inkább a kontrákra játszottunk, a Diósgyõr pedig nagyon erõtlenül próbált támadni.A vendégben kb 30-an lehettünk néha szurkolgattunk is,mert k...a hideg volt,illetve pár gólyókilövõt is elnyomtunk a meccs alatt! A vége 2-1 oda. Ligakupa gyõztesek vagyunk! Hurrá!
A meccs után a rendõrök profi módon megoldották a kivezetésünket a városból, egészen az autópálya kezdetéig kísértek minket nagy erõkkel.
Hazafelé mintegy 50-60 kilóméterre Miskolctól egy lebeszélt "randink" volt 6 diósgyõrivel . A végig korrekt bunyóban lenyomtuk õket. Késõbb egyre több és több autó érkezett a benzinkútra. A végére körülbelül 25-10 volt az arány természetesen nem a mi javunkra. Ekkor nálunk elõkerültek az eszközök amit látván nem támadtak meg minket. Ezután mintegy 30 percen keresztül ment az észosztás,mindenki a saját sérelmeit hangoztatta,illetve azért a társaság egy nagy részén látszott,hogy nem feltétlenül akar ütni.Elég kusza helyzet volt,a végére már kb30 miskolci volt jelen és itt már mi se eröltettük a dolgokat... Késöbb mindkét brancs megállapodott. Folyt köv......Fehérváron
Szeretném kihangsúlyozni, a fehérvári incidenst nem mi kezdtük. Mi egészen idáig korrekt módon ápoltuk a semleges viszonyt. Érthetõek voltak viszont az érveik, hogy a fehérvári esemény mellett nem mehetnek el szó nélkül,mint ahogy mi sem tûrhetjük azt,ha kioktatnak minket az "ultraélet rejtelmeibõl",ráadásul a fiatalokat találják be. Ha nekik ez kell.........Állunk elébe,de a következõ meccsek biztos eldöntik ennek a viszonynak is a sorsát....Pedig,ha valakikre szimpátiával tekintettünk ebben az országban,azok õk voltak...
Hajrá Vidi!Álé RBD!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|