Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

DAC -Slovan (0-4) - ahogy az RBD látta - interjú a Baráti Kör honlapjáról

2008.11.04.

Napok óta vezetõ hír a hazai médiában a szombati DAC – Slovan labdarúgó mérkõzésen történt brutális erõszak, ahol szlovák rohamrendõrök válogatás – és mindenféle különösebb ok – nélkül gumibotokkal, viperákkal verték a Dunaszerdahely csapatának szurkoló magyarokat.

Több száz honfitársunk gondolta úgy, hogy Mindenszentek napját Szlovákiában tölti el és kilátogat a Dunaszerdahely – Slovan bajnokira. Köztük volt 25 székesfehérvári Vidi szurkoló is, akik 5 személyautóval indultak útnak. Ez alkalomból a VBKE tudósítója beszélgetett Izsay Donáttal, az RBD frontemberével, aki ott volt szombaton Dunaszerdahelyen.



Hogy jött az ötlet, hogy az Illovszky Stadion helyett Dunaszerdahelyre menjetek szurkolni?
Nem ez volt az elsõ alkalom, amikor elutaztunk Szlovákiába, hogy szurkoljunk a DAC-nak. A második fordulóban már jártunk Dunaszerdahelyen a DAC-Trnava mérkõzésen. Ennek az volt az apropója, hogy pár éve a Debrecen Nagyszombaton játszott mérkõzést, ahol a magyarellenességükrõl ismert nagyszombatiak magyar zászlókat égettek illetve különbözõ koreográfiákat készítettek. Az egyiken pl. Magyarország térképet téptek szét. Ezért gondoltuk úgy, hogy ott a helyünk a DAC – Trnava mérkõzésen. Erre a meccsre kb. 70-en utaztunk ki ferencvárosi szurkolókkal együtt. Ez volt az a mérkõzés, ahol egy nagyszombati szurkoló nemes egyszerûséggel letépte a szektorunkra kifeszített magyar zászlót – amit szinte azonnal sikerült visszaszereznünk.
Ez a mérkõzés - és a mérkõzés alatt tapasztalt magyarellenes hangulat – arra ösztönzött minket, hogy egy átfogóbb, több szurkolói tábort magába foglaló egységet alkotva ismét kiutazzunk Dunaszerdahelyre. Természetesen elõtte egyeztettünk a dunaszerdahelyi szurkolókkal, hogy nekik mi errõl a véleményük. Õk maximálisan támogatták ezt az elképzelést.
Egyébként Dunaszerdahely városát úgy kell elképzelni, mint bármelyik Magyarországon található várost. Az utcákon szinte csak magyarul beszélõ embereket hallani, a stadion hangosbemondója is beszél magyarul. A boltokban nem csak szlovákul, de magyarul is ki van írva minden.

Milyen volt az utatok Szlovákiába?
Öt autóval indultunk el, Gyõrben találkoztunk egy ferencvárosi csoporttal és velük közösen folytattuk az utunkat. A határ magyarországi felén már tüzetesen átvizsgáltak minket a határõrök és rendõrök, majd 150 méterrel odébb ugyanez megtörtént a határ szlovák oldalán is. Dunaszerdahelyen – a város határában – szintén megmotoztak minket és az autókat is átkutatták, végül még egy alkalommal – a stadion elõtt – ellenõriztek minket a rendõrök. Körülbelül 1000 magyar lehetett azokban a szektorokban, ahol mi foglaltunk helyet.

Volt bármi olyan esemény, ami kiválthatta a szlovák rendõrök erõszakos fellépését?
Semmi ilyen nem történt, és nem is történhetett. A mérkõzés elõtt ugyanis – hozzánk hasonlóan – mindenkit átkutattak a szlovák rendõrök. Arra esélyünk sem volt, hogy esetleg kövekkel megdobáljuk a rendõröket, hiszen délelõtt teljesen „megtisztították” a stadion környékét. Azok a hírek sem igazak, mely szerint székeket dobáltunk volna, ugyanis azokban a szektorokban, ahol mi voltunk, nem voltak székek. A rendõrök ok nélkül támadtak ránk.

Milyen messze voltatok az eseményektõl, hol foglalt helyet a fehérvári különítmény?
A videofelvételeken látni lehet, ahogy a rendõrök elkezdik ütlegelni a hozzájuk legközelebb álló szurkolókat, majd folyamatosan tolják õket a kerítéshez. Nos a kerítés túloldalán mi álltunk, szóval mi voltunk a legközelebb azokhoz, akiket a rendõrök „átpréseltek” a kerítésen. Próbáltunk segíteni az embereknek, akik kénytelenek voltak szinte agyonnyomni egymást. Elképesztõ látvány volt, ahogy a szurkolók próbáltak menekülni . Sajnos sok magyart olyan erõvel ütlegeltek a szlovák kommandósok, hogy már nem tudtak felkelni és elmenekülni. Ami a legrosszabb volt az egészben, hogy nem volt a szektorból menekülõ útvonal, ahol biztonságosan és gyorsan el lehetett volna hagyni a szektort. Két irányba próbáltak menekülni az emberek. A szektor mögött lévõ mûfüves edzõpálya felé, illetve a centerpálya irányába. Ekkor már természetesen megállította a játékvezetõ a mérkõzést.
Közben láttuk, ahogy több szurkolótársunk is vérzõ fejjel szédeleg. Idõközben az edzõpálya felett megjelent a mentõhelikopter, nem sokkal késõbb pedig az a hír terjedt el, hogy az egyik magyar szurkoló életét vesztette. Ekkor elkezdtük kiabálni, hogy „gyilkosok, gyilkosok”. Ez fordulópont volt az eseményekben, érdekes mód ezután sokkal „európaiabban” viselkedtek a rendfenntartók.

Eljutott hozzátok a mérkõzés ideje alatt az az információ, ami itthon legelõször napvilágot látott, miszerint egy fiatal székesfehérvári férfit vertek meg a rendõrök?
Igen, több telefonhívást is kaptunk, de sikerült mindenkit megnyugtatni, hogy nincs fehérvári áldozata a rendõri brutalitásnak.

Az „események” után visszamentetek a szektorba és néztétek tovább a mérkõzést?
Igen, miután kicsit normalizálódott a helyzet, visszatértünk a szektorunkba, meglepõ mód, ekkor a rendõrök már teljesen más felfogásban viselkedtek velünk. Késõbb a hangosbemondó többször is cáfolta, hogy lenne halálos áldozat.

A botrány ideje alatt hogyan viselkedtek a Slovan vendégszurkolók?
Folyamatosan magyarellenes nótákat énekeltek, minket szidalmaztak.

A mérkõzés után történt még atrocitás?
Nem, a meccs után már várták a magyar szurkolókat a rendõrök, így minket is. Aztán a következõ meglepetés a határnál ért minket, ahol a magyar oldalon már vártak ránk a rendõrök, majd gúnyosan megjegyezték, hogy „na ez kellett nektek”?

Több internetes fórumon is lehetett olvasni olyan felhívásokat, hogy a soron következõ bajnoki fordulóban, egyik szurkolói tábor se rakja ki saját drapijait, hanem egységesen, minden tábor egy a szlovák eseményeket elítélõ drapériát feszítsen ki. Mi az RBD állásfoglalása ez ügyben?
Ugye a hétvégén az egyik nagy riválisunkhoz – a Nyíregyházához – látogatunk. Látok rá esélyt, hogy ezen a mérkõzésen háttérbe szoruljon a két tábor között fennálló nem túl barátságos viszony. Ugyanakkor nem tartom helyesnek, hogy ilyen felhívások a nagy nyilvánosság elé kerüljenek ki. Ez a szurkolói csoportok vezetõire tartozó kérdés. Egyébként nem sok esélyt látok arra, hogyha készülnének egységes kiírások, azokat bármelyik stadionba is beengednék a biztonsági szolgálat emberei.

(Wéninger Ákos)


vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa