Élményekben gazdag hétvége, egyre szorosabb kapcsolat a zwickaui Red Kaos csoporttal.
2009.08.31.
Az augusztus utolsó hétvégéjére kiírt 6. fordulóban pénteken játszottunk a sötét zalaiakkal. Ez kiváló lehetõséget adott, hogy a júniusi után újra baráti látogatást tegyünk Zwickauban. Ezúttal azonban valamivel hosszabbra terveztük a Red Kaos tagjaival való programokat, mivel már a szombat estét is náluk töltöttük. A júniusi tapasztalatok abszolút pozitívak voltak minden szempontból. Meg kell állapítani azonban, hogy még azt is fokozni tudták…
Két autóval, 10 fõ kelt útnak szombat reggel-délelõtt, a többségben RBD kötelékébe tartozók mellett 2 fiatalabb Citys is vállalta a túrát. A csoport Prága és Zwickau között találkozott, mivel egyik autónk tett egy rövidke kitérõt, s a prágai szombat délutáni forgatagban szomjúságukon enyhítettek egy keveset. Zwickauba este valamivel 8 után gördültünk be. Elõször a stadiont néztük meg, mivel a másnapi mérkõzés helyszíne Drezda, így barátaink gondolták, hogy a 7 tagunknak, akik elõször jöttek ki, megmutatják a létesítményt. Közben megtudtuk, hogy béreltek egy helyet az estére, a stadiontól már oda vezettek bennünket. Laparkoltunk az autókkal, majd gyalog sétáltunk a cél felé. Egy sporttelepre értünk, s a hozzá kapcsolódó épületek egyikében lett átalakítva a mulatozáshoz egy terem. Kint pedig hússütésre felkészülve vártak minket. Azonban mindenezek elõtt még történt egy számunkra kedves esemény: ahogy a teljes sötétségben bekanyarodtunk a telephely nagy kapuján, s befordultunk az épület felé, hirtelen az ott lévõ vendéglátóink 40-50 fõs csoportjával találtuk magunkat szembe, ám már pár pillanattal korábban hangos „Hajrá Vidi! Hajrá Vidi!” kiáltásokkal fogadtak minket. A meglepettségtõl (s a meghatottságtól inkább) úgy vettem észre, hirtelen nem is tudtuk milyen méltó módon reagáljunk, taps, majd Zwickau volt a viszontválaszunk. Ezután köszöntöttük egymást, jó érzés volt, hogy egyre több az ismerõs arc, név, személy! Nem vagyok újságíró. Költõ meg pláne nem. Nem tudom, milyen díjakat osztanak a kitüntetett firkászoknak. De abban biztos vagyok, hogy õk is erõs kihívásokkal küzdenének, ha nekik kéne érzékeltetni, hogy milyen érzések kavarogtak bennünk az este folyamán. Jelzõket lehetne ugyan elõvarázsolni, de attól tartok hitelesen nem tudnám mindezt visszaadni, csupán szavakkal képtelenség. Sokszor elhangzik egy-egy meccs után, hogy ott kellett lenni, átérezni, átélni élõben. Valami hasonló jön elõ a bulival kapcsolatban is. Miután átadtuk az ajándékunkat, a teremben lévõk éltetni kezdték csoportunkat. Eleinte együtt énekeltük velük, aztán a harmadik vagy negyedik ismétlõdésnél már megszeppent hallgatóvá alakultunk át… Nem volt rossz érzés, sõt! Kicsivel késõbb a bejárat elõtt gyûlt össze mindenki, közös fotók készültek, tüzezés, éneklés, Zwickaus és Vidis nóták felváltva. Szintén emelkedett hangulatban. Bent megmutattunk laptopon néhány rövidebb videót, amit eddig még nem láthattak. A teremben, ahol a parti zajlott, ki voltak függesztve a piros-fehérek drapériái, majd késõbb már az RBD-s is. A pultnál pedig egy piros-fehér-zöld magyar zászlóra bukkantunk. A buli hajnali 3-ig tartott, asztalon táncolás, új tehetségek felfedezése a táncparketten (ezen a téren fotósunk sem ért volna el rossz eredményt, ha verseny van J) Azt tudtuk, hogy nem ezen az éjszakán fogjuk kialudni magunkat – s így is történt. Az elalvás egyébként volt, akinek másodpercek alatt sikerült is, annak ellenére, hogy a többség még aktívan sztorizgatott, akadt, aki 4 után is lassan, de biztosan legurított egy üveg sört… Reggeli után városnézõ séta, beszélgetés a Kaos-osokkal, gyors RK klub megcsodálás, majd a pályaudvar, ahol már gyülekeztek a szurkolók. Mint a beszélgetésekbõl kiderült, minden vonatos utazás alkalmával vannak rendõrök velük, az aue elleni rangadón pedig a városban biztosító fakabátok száma jóval 1000 felett van! (Ötödik ligáról beszélünk, mint nálunk a megye 2) Teszem hozzá a mostani utazás és a mérkõzés is kicsit túlbiztosítottnak tûnt, annak fényében pláne, hogy két régi baráti kapcsolatról van szó, szoros szálak kötik össze a drezdai és a zwickau-i ultrákat! Már az furcsa volt, hogy vasútállomáson a peronra úgy lehetett csak feljutni, hogy elõtte a rendõrség emberei megmotoztak mindenkit. Aztán Drezdában 9 autónyi sün várta a vonatos csoportot. Mint régen egy-egy Vidi-Debrecen meccsen, amikor még barátság volt a csoportok között, mégis láttunk mindent, még talán lovasrendõrt is… A vonatos út egyébként nyugalomban telt (kivéve egy-két tagunknak, de megoldották J). A mérkõzésen a már említett barátság miatt (illetve azért is, mert a Dynamosoknak ez a második csapata, melynek meccseire tulajdonképpen nem nagyon járnak) a két fél egy szektorban, a hazaiak szektorában foglalt helyet. Kikerültek a transzparensek, amibõl igen sok volt az egész stadionban. Jelenlétünket az idegenbeli RBD-s és a magyar RBD-s jelezte. Valamint az is arra utalhatott, hogy a két capo-juk RBD-s polóban nyomta. A meccsen történteket nézzük 2 szempontból: A júniusi hazai találkozójukhoz képest figyeltem az eseményeket. A kezdéskor prezentáltak egy látványt is, ami szintén az Ultras Dynamo-Red Kaos barátságát szimbolizálta. Ezt fûszerezték konfettiesõvel illetve piros krepp-papír bedobálásával. Itt volt egy minimális hiányérzet a szervezést illetõen, hiszen a kiosztás lehetett volna talán jobb is, s akkor még több piros repült volna a pályára! Az elsõ félidõ volt szurkolás szempontjából a 4 általam látott félidõ közül a legvisszafogottabb, ez mondjuk, nem jelenti azt, hogy ha magyar csoportokhoz hasonlítom, akkor gyengébb lett volna, mint mondjuk a tirpákok, zegiek, halisok átlagos teljesítménye. Üresjárat max. a szünetet jelzõ hármas sípszó elõtt volt pár pillanatig, egyébként folyamatos buzdítást lehetett tapasztalni. A második játékrészben pedig újra a júniusban látott önmagukat idézték. Azt gondolom, az akkor „játszott” fõleg hosszú, általában nem kevés szöveggel, ugyanakkor kellõ dallamossággal ellátott nóták sokkal jobban passzolnak hozzájuk, lendületesek, s a szektorban lévõek nagy része ilyenkor biztosan bekapcsolódik mind az ugrálásba, mind a tapsolásba, mind az éneklésbe. Ekkor már két dobverõ „segítségével” tolták, jól szólt. A vége felé jött egy kis piró, ami – szintén hasonlóan a júniusihoz – a komoly büntetések, kitiltások elkerülése miatt rendesen meg kellett szervezni, egymást fedezve, hogy késõbb ne tudjanak kiemelni senkit a biztonságiak – már csak azért se, mert nem jönnek rá, hogy kit kell. Professzionálisan szervezték meg. Bár volt egy kis feszültség a kék secusok között, a meccs vége után nem biztos, hogy fogadtam volna arra, hogy nem szednek ki senkit a tömegbõl. A lefújás után még vagy 10 percig a szektorban voltunk a secusokkal együtt. Aztán végül nem történt semmi, mint kiderült ennek oka az is, hogy a két fél között kiváló a kapcsolat, de állítólag a jövõben mindenki megy a „helyére”, a saját szektorába. Összességében ismét magas színvonalú produkciót tapasztalhattunk barátainktól! (Parmi) Annak aki elõször járt itt a mérkõzéssel kapcsolatban a legelsõ szembetûnõ dolog a rendõri biztosítás volt. Úgy gondolom, hogy bár a német társadalomban sok mindenre van pénz, de ésszerûbb lenne, ha nem egy Regional-ligás meccset biztosítanának így, pláne nem két baráti csoport mérkõzését! De a rendõrség szerintem mindenhol ugyanolyan… - Szervezésügyileg Kaosos barátaink rendkívül körültekintõek voltak, mondhatni a megszokott német precizitással készülõdtek. A piros szalagok kiosztását lehetett volna profibban is csinálni (de ez csak apróság), de a drapik kihelyezése,a látvány összeállítása nagyon gördülékenyen ment. - A szurkolás meglehetõsen egységes,mindenki ismeri a dalokat, nem kell senkit sem noszogatni. Gondoljunk csak bele: nálunk hol látni a megye 2–ben táborokat? Itt meg egy olyan ultracsoport tevékenykedik, amely simán beférne az nb1–be, úgy hogy ilyen Paks, REAC brigádok elbújhatnának mellettük. Különösen tetszettek a taps és dalkombinációk, valamint a dobosuk, aki rendkívül profi módon csinálta a dolgát, néha úgy éreztem magam,mintha egy koncerten lennék. A második félidõben nagyon elkapták a fonalat, velük együtt én is, és akkor elég ütõsen szóltak a dalok. Régi önmagunkra emlékeztettek, amikor mi is úgy nyomtuk, hogy a meccsen történteket nem reagáltuk le. Nekem ez volt a furcsa, hogy a pályán történtek néha az én idegeimet is felborzolták, a srácok meg csak tolták a dalokat. A pirotechnika is jóra sikerült, pedig a délutáni idõpont, és a szigorú német szabályok nem kedveznek nekik. Összességében elmondható,hogy simán nb1–es szinten tolják a srácok, és csak azt lehet kívánni, bárcsak minden magyar brigádnál ilyen legyen a hangulat, mert akkor nem unatkoznánk! (Márk) A vége után még tettünk egy rövidke látogatást az Ultras Dynamo klubjában. Az RK klubja is figyelemre és elismerésre méltó, ez elmondható a Drezdások találka helyérõl is. Több terem, a folyosókon is igényes feliratok, rajzok, mindez megspékelve egy kisebb mozival (!), komoly volt minden szempontból. Legnagyobb meglepetésünkre egyik pillanatban ajándékokat adtak át, alig fért el az átadott mennyiség egyik emberünk karjában… Gyors információcsere és néhány grill-husi elfogyasztása után indulnunk kellett, mivel egy nagyjából 8 órás autóút állt még elõttünk, s a másnapi munkába is idõben be kell érni.Hazafelé sokat beszélgettünk, a túráról is. Egyöntetû vélemény, hogy igen jól sikerült, nagyon nagy volt (más szavakkal fejeztük ki az esetek nagy részében J), s mindenki elismerõen beszélt a Red Kaos tagjairól. DANKE!
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|