RBD focitorna beszámoló - EREDMÉNYEK
2011.06.09.
Hagyományos idénynyitó,labdarúgó tornánkra ismét sok csapat jelentkezett!
A hagyományokat az időjárás is tiszteli ezért erre a hétvégére ismét beköszöntött az igazi nyár, a kánikula és bizony a 35 fok nem könnyÍtette meg a résztvevő csapatok, játékosok dolgát! Az "idény nyitás" annyiban csúszott, hogy a Szuperkupa Döntő másnapjára esett a rendezvény, így volt aki elég kevés alvással érkezett meg a reggeli kezdésre, bár az is igaz, hogy nem túl sok ultra kísérte el a csapatot Kecskemétre, hiszen ahogy tavaly se, úgy idén sem nagyon hozta lázba az embereket ez a nyugatról átvett "fantasztikus" MLSZ kezdeményezés.....
Amúgy a szokásosnak mondott csapatok mellett idén 3 újoncot is avattunk a tornán a GSE, BPCP és a Büfé FC G-Szektor személyében!
A csoportkörök lemenetele után bizony már voltak kisebb-nagyobb meglepetések, nevezetesen, hogy a egy korábbi győztes csapattól (Diszkós Brigád) már ekkor búcsúznunk kellett, bár idén igen tartalékos csapattal jöttek... Illetve a tavalyi döntős Erzsébet is kiesett!
Csoportok végeredményei: A: Endre és a Videoton Brigád 7p Videoton Fanaticy 5p VBKE 4p GSE 0p B: Megyszósz Crew 9p Faház Brigád 4p Diszkós Brigád 3p Móri Árok 1p C: Büfé FC G-szektor 7p Urak 7p BPCP 3p Erzsébet 0p D: Topa Fc G-pont 6p RBC 6p Ultras Úrhida 4p RBD Firm 3p
A Negyeddöntőkön is akadtak érdekesebb eredmények, hiszen a Topa visszavágott az Uraknak a tavalyi kiejtésükért, míg a címvédő Videotonos Brigád simán verte a meglepetés Faházat, az RBC pedig nagy küzdelemben maradt alul az újonc Büfével szemben.
Videoton Brigád - Faház 6-0 Fanaticy - Megyszósz 0-3 (fanaticy visszalépett) Urak - Topa 1-2 Büfé - RBC 1-0 Az elődöntőt simán vette ismét a címvédő, míg az újonc Büfé az utolsó percben szerzett góllal verte a Topát! Videoton Brigád - Megyszósz 5-0 Topa - Büfé 0-1 A bronz érem a Topa G-ponté lett játék nélkül, mivel a Megyszósz szintén visszalépett (kár érte)
A Döntő pedig méltó volt a tornához,hiszen igazi nagy küzdelem zajlott a 37 fokos hőségben! A rendes játékidő után 1-1 volt az eredmény, így a büntetőkre maradt a döntés! A büntetők is fej-fej mellett haladtak és csak a 7. (!) körben dőlt el a címvédő Endre és a Videoton Brigád javára! Gratulálunk nekik a címvédéshez!
Döntő: Endre és a Videoton Brigád - Büfé FC G-Szektor 1-1 (3-2)
Az izgalmak után következett az eredményhirdetés,majd a majd 50-kg húsból készült pörkölt elfogyasztása! Figyelem, folytatása következik!
Álé RBD
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|