A Szurkolói Iroda közleménye
2013.01.28.
Az MLSZ vezetése levélben tájékoztatta a Szurkolói Irodát...
Az MLSZ vezetése levélben tájékoztatta a Szurkolói Irodát, hogy a szövetség mindent megtesz azért, hogy a FIFA-nál a fellebbezés sikeres legyen, és változtassanak a döntésén, tehát szurkolók előtt lehessen megrendezni a Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőt. Voltak félreértések a FIFA levélrészleteinek nyilvánosságra kerülése után. A Szurkolói Irodánál is sokan sérelmezték, illetve úgy értelmezték, mintha a magyar szövetség betiltott volna magyar jelképeket. Erre vonatkozóan az MLSZ levele, amelyet most küldött meg a Szurkolói Irodának, megnyugtató, mivel úgy fogalmaz „a többek által vélelmezett, kifogásolt gyakorlat, eljárás bevezetése – mint ahogy eddig sem – most és a közeljövőben sem áll az MLSZ szándékában.” A fellebbezési eljárás lezárása után az MLSZ vezetése kezdeményezi – a Szurkolói Iroda bevonásával, s az irodán keresztül a szurkolók véleményének kikérésével – a FIFA-nál a tisztázandó kérdéseket, a magyar fél álláspontjának megalapozott ismertetésével. A Szurkolói Irodának volt módja és lehetősége meggyőződni róla, hogy az MLSZ vezetése jelenleg elsősorban a magyar szurkolók megfelelő nemzetközi képviseletén munkálkodik. Az MLSZ mostani vezetése – ellentétben az előző vezetésektől – partnerként kezeli a szurkolókat, számít a szurkolói vélemény, s mindez nem csak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul (egységes vendég-jegyár bevezetése, szurkolói kártya felülvizsgálata, stb.).
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|