Kábeldaráló, hulladékkezelő és újrahasznosító gépek, forgács-centrifugák, rúdadagolók és egyéb ipari gépek
   
 

"CSAK ÚGY LESZTEK ERŐSEK, HA MEGVÉDITEK EGYMÁST" -Szurkolói Iroda közleménye

2013.03.01.

Példátlanul nehéz időszakot él át a magyar szurkolói társadalom. Gyakorlatilag több oldalról éri támadás, s ezek a támadások nem kímélik a Magyar Labdarúgó Szövetség legfelsőbb vezetőinek azon döntéseit sem, amelyek méltányosak a szurkolókkal.

Pillanatnyilag úgy tűnik, zártkapus lesz a március 22-i Magyarország-Románia vb-selejtező mérkőzés, annak ellenére, hogy az MLSZ minden számára megengedett fórumon jogorvoslatot nyújtott be.

A példátlanul súlyos és aránytalan büntetés mögött a politikai erők csatája dúl. Tévesnek tartjuk Magyarországon azt a nézetet, hogy a "futballhuligánok randalíroznak a stadionokban, no meg a csürhe", sokkal inkább a politika tekinti a saját játszóterének a lelátót, s ki-ki ízlése szerint igyekszik tőkét kovácsolni belőle.

 

S ebből következik, hogy a biztonsági szabályozás átesik a ló túlsó oldalára, amikor már minden  politikai hátteret sejtető véleménynyilvánításnak is gátat szab. (Hiszen egy-egy alkalomhoz illő magyar nagyjainktól származó idézetnek igenis van helye a lelátón.)

 

AMIT MINDEN SZURKÓLóNAK TUDNI KELL:

 

Megkezdődött az új biztonsági rendszer telepítése a stadionokba,  a diósgyőri és újpesti szurkolók (mindkét tábor képviselteti magát a Szurkolói Irodában) arra a döntésre jutottak, hogy felfüggesztik a lelátón szurkolói tevékenységüket.

 

Az új beléptető rendszerről: Törvény kötelező módon írja elő a telepítését, módosítása érdekében a Szurkolói Iroda járt a parlamenti pártoknál - eredménytelenül.

 

A törvény viszont csak a névre szóló jegy -bérlet vásárlását írja elő. A névre szóló jegy mögött nincs ADATGYŰJTÉS, ADATBÁZIS létrehozása, mert 72 óra múlva meg kell semmisíteni az adatokat. A bérletnél viszont van, mivel az érvényesség időtartama alatt őrzik az adatokat.

Szurkolói kártyát nem lehet rákényszeríteni a szurkolókra, ezt a törvény NEM írja elő. A kedvezményes klubkártyánál is csak azokat az adatokat lehet kérni (név, anyja neve, születési hely, idő) , amit a törvény ír elő. Ez ÖNKÉNTES alapon működik.

Az arckép különleges személyes adat, ennek őrzéséhez nem vagytok kötelesek hozzájárulni. (Erről van ombudsmani állásfoglalásunk is.).

 

A szabad véleménynyilvánításról

 

Az Alapvető Jogok Biztosa válaszolt arra a kifogásra, amely szerint a Biztonsági Szabályzat korlátozza a szurkolók szabad véleménynyilvánítását.

Megítélése szerint a szabályzat alkotmányosan, a szükségesség és arányosság szempontjainak megfelelően korlátoz. Véleménye szerint a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya nem terjed ki a sportrendezvényekre, s ezek a rendezvények erősebb korlátozás alá esnek.

Tehát súlyos szankciót von maga után minden olyan megnyilvánulás amelyet a FIFA, UEFA és ebből következően az MLSZ biztonsági szabályzata tilt.

 

 

Nemzetközi szervezetek

 

 

A nemzetközi szervezetek a magyar NB1-es mérkőzésekre megfigyelőket  küldenek,  s az esetleges rasszista, gyűlöletre uszító, másokban félelmet keltő, vagy megbotránkoztató magatartás esetén a fegyelmi jogkört magukhoz vonják, s a magyar labdarúgást szankcionálják. (feltehetően jelezni fogják, ha az  ellenfél táborát cigányozó, zsidózó, nemi identitásukat megkérdőjelező rigmussal verbális "támadás éri" )

 

Nemzeti jelképeink

 

A Szurkolói Iroda egyeztetett a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, így SZABAD a stadionokba bevinni: nemzeti zászlónkat, a magyar címert, az Árpádsávos zászlót, a nemzeti összetartozást szimbolizáló Nagy-Magyarország térképet, székely zászlót.

 

Amíg ezen jelképekhez nem társítanak negatív többletjelentést (pl. karlendítés az Árpád - sávos zászló előtt, fegyverek a Nagy-Magyarország térképen), addig ezen jelképek szabadon használhatóak lesznek.

 

Amennyiben a fentiekkel ellentétes intézkedést tapasztalnak a szurkolók, úgy azt megfelelően dokumentálva, kérjük küldjék el a Szurkolói Irodának (mlsz.szurkoloibizottsag@hotmail.com), hogy jogorvoslatért a megfelelő fórumhoz fordulhassunk.

 

Jegyárak 2013-ban

 

A Szurkolói Iroda által kiharcolt maximált jegyár 2013-ban is érvényes, és ezzel a mostani szezonban is sok tízmillió forintot takarítanak meg a szurkolók. Például a várhatóan teltházas FTC-Újpest derbin is súlyos milliókban mérhető az összes  megtakarítás a szurkolóknak, mindkét oldalról, mert a Ferencváros hazai oldalának árait is a vendégjegyekhez igazították, így mindkét klub hűséges szurkolói 1400 forintért tekinthetik meg a mérkőzést, az előtte általánosan alkalmazott 2500-3000 Ft helyett!

 

Szurkolói Iroda



vissza

Legújabb galéria:


2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa