Újabb vészhelyzet, megint segít az RBD....
2013.06.05.
Mint, ahogy az már lenni szokott, katasztrófa helyzet esetén az RBD ultrái az elsők között vetik bele magukat a küzdelembe.
Nem történik ez most sem másképp, hiszen épphogy megkezdődött Magyarországon a rekord méretűnek várt áradás, Mi már 14 fővel útnak indultunk városunkból, hogy segítsük a védekezést Komárom környékén. Rövid egyeztetést követően, a Katasztrófavédelmi koordinátor előbb a komáromi vasútállomáshoz, majd pedig Almásfüzítőre irányított bennünket, hiszen a Nemzeti Gyásznap éjszakáján itt volt a legnagyobb szükség a munkás kézre. Azt el kell mondanunk, hogy mindenkit nagyon meglepett, hogy fehérvári fociszurkolóként megjelentünk segíteni, a védekezést irányító hölgy, pedig egyenesen deklarálta, hogy a mai naptól Komáromban és térségében mindenki a Videotonnak fog szurkolni.

A munka dologi része, 6 órán keresztül homokos zsákokat tölteni egy kicsit monoton, de jó érzés volt látni, a kigördülő megrakott tehervagonokat, hogy újra segíthetünk. Hajnal 3-kor elköszöntünk, hiszen sokunk reggel ment dolgozni, de megígértük, hogy visszatérünk. A védekezésről elmondható, hogy jóval szervezettebben zajlik, mint az elmúlt árvízek esetén, mind az ellátás, mind a felszerelés tekintetében. A segítőket is regisztrálják illetve szervezik az áthelyezéseket szükség esetén. Az éjjeli, hajnali órák a legkritikusabbak, hiszen ilyenkor nagyon lecsökken a segítők létszáma. Ezt illetve a Fejér Megyei Katasztrófavédelem megkeresését is figyelembe véve, szeretnék kérni mindenkit, hogy aki tud jönni segítőnek, az jelezze, hogy mikor és hány fővel venne részt a védekezésben. A jelentkezéseket a volgyiszabolcs@gmail.com e-mail - címre várjuk!
Hajrá Vidi! Álé RBD !
vissza
|
Legújabb galéria:
2017.05.21. RBD Horgászverseny - 8. Savanyú Emlékkupa
|