Alba Liga : az utolsó forduló előtt
2013.11.22.
Két újabb mérkőzésen vagyunk túl, ám továbbra is a dobogó megtartása a célunk.
Az utolsó helyezett és nyeretlen GEO FC elleni mérkőzésünk nem úgy sikerült , ahogy előre elterveztük. Bár a győzelmünk nem volt kétséges, a mutatott játékunk elmaradt a magunkkal támasztottakhoz képest.
A dobogóért vívott küzdelem során egy valódi rangadón az Albapark együttesével találkoztunk. Ellenfelünk jobb futballt bemutatva, megérdemelten nyerte az összecsapást. Viszont nem mehetünk el szó nélkül a játékvezetés mellett. Az Alba Liga létrejöttének egyik legnagyobb pozitívuma volt, hogy végre nem alkoholista, a szabályokat nem ismerő "bírók" tevékenykednek a mérkőzések során. Korábban rengeteg feszültség forrása volt egy-egy ilyen spori ténykedése.
Ám kedden megtapasztaltuk, hogy milyen az, amikor valaki tudatosan elfújja a mérkőzésünket. A belső kapuvasról a gólvonalra pattant labdát nem bent látni, még akkor is feltűnő, ha nincs gólbíró, nincs Vad II... A büntetőterületen belül letarolt támadónk elleni szabálytalanságot lefújni, majd a büntető helyett csak szabadrúgást adni, az pedig már vérlázító.
Nem azért fizetjük a pénzt a ligában, hogy ilyen eseményekkel rontsák el a szórakozásunkat! Nem akarunk a vereségre kifogást keresni, mert tényleg megérdemelt volt ellenfelünk győzelme...de ilyen hibaszázalékú játékvezetés nem fordulhat elő többet ! Arról már nem is beszélünk, hogy a jegyzőkönyvet sem sikerült kitöltenie.... Gólszerzőink : Hart 2, Vurczinger 1
Hajrá Vidi! Álé RBD!
vissza
|