7. Savanyú Emlékkupa
2017.05.23.
2017-ben hetedik alkalommal rendezzük meg a Red-Blue Devils házi horgászversenyét, a SAVANYÚ EMLÉKKUPÁT, amivel 2010-ben elhunyt legendás szurkolótársunk, el Németh "Savanyú" Zoltánnak állítunk emléket.
Az időpont hagyományosan pünkösd hétfő, azaz június 5. lesz, a versenyre előzetes jelentkezés/regisztráció nem szükséges, reggel 7:45-kor találkozunk Székesfehérváron, a Palotavárosi Tavaknál (Az iskola melletti Felső-Tóról van szó) a halőr-ház előtt.
Azt is várjuk, aki horgászni nem akar: kitelepült büfé üzemel majd hűtött sörökkel, fröccsökkel; bográcsban ebédet főzünk, a jó hangulat garantált.
A horgászversenyen egyéni és csapat kategóriák vannak. Egy csapat 2 főből áll. A helyeket a verseny elején sorsolással döntjük el (egy csapat egy horgászállásról is horgászhat.) A kifogott halakat vissza kell engedni a vízbe. (Fontos a halak védelme, ezért pontymatrac (legalább egy bevizezett Polifoam) és szakáll nélküli horgok használata és a kíméletes bánásmód kötelező! A tóban sok nagytestű hal él, próbáljunk meg vigyázni rájuk!)
A versenyeredménybe a kifogott halak össztömege számít.
8:00 Találkozó, helyek kisorsolása - helyek elfoglalása 8:30 - 12:30 Verseny 12:30 Eredményhirdetés, díjak 13:00 Ebéd
A részvételi díj 2500 Ft, amely a welcome pálinkát, a versenyjegyet és az ebédet is tartalmazza!
A befizetett összegből az RBD szurkolócsoportot és a lelátói látványokat is támogatod! Köszönjük!
Kérjük, hogy ha teheted, Savanyú barátunk emlékére érkezz RBD-s PÓLÓ/PULÓVERBEN vagy VIDEOTON MEZ-ben!
Ha jössz, jelezd facebook-on, köszi!
A.mur C.ompó A.ngolna B.alin!
vissza
|